Jegyzetek

A híres-neves lalyos.hu anyagai itt élnek tovább:

Az itt lévő anyagok a 2025C osztály néhány tanulójának munkája. Eleinte ezek a jegyzetek a Farkas László által birtokolt lalyos.hu oldalon voltak elérhetők.

Kilencedikesként azt tapasztaltuk, hogy osztályunkból többeknek gondja akad a földrajz tananyag elsajátításával, így megírtuk az első összefoglalót, ami kellően népszerűnek és hasznosnak bizonyult ahhoz, hogy ezt folytassuk alap földrajz tanulmányaink végéig. Az összes összefoglaló lektorálva lett tanárunk, Kádárné Szalay Eszter által, viszont fontos kiemelni, hogy ezt egy kiegészítő anyagnak írtuk, így nem helyettesíti az önálló jegyzeteket. A tananyag évről évre kisebb helyeken eltérhet az általunk tanultaktól, illetve az összes ellenőrzés ellenére elképzelhető, hogy tartalmaz hibát.

Az összefoglalókban található esetleges szellemességekért nem vállalunk felelősséget.

Sikeres felkészülést kívánunk,
Dávid Dániel, Dobák Bálint, Farkas László, Ferencz Hunor és Szilágyi Márton
A 2025C osztály rendkívül intelligens tanulói